5
ÉV SZAKMAI
TAPASZTALAT
21
SIKERES
PROJEKT
25
ELÉGEDETT
PARTNER

Blog

Ez a 8 weboldal együtt már 129 éves, és még mindig működnek

Több millió olyan weboldal létezik, amit a létrehozása óta nem, vagy csak alig frissítettek, de viszonylag kevés az, ami közel 20 éve ugyanúgy néz ki. Pedig ilyenek is vannak, és nem is akármilyen tartalommal.

Az 1990-es évek közepén még bőven őskorát élte az internet, a weboldalak formázásához használt CSS még csak születőben volt, az akkori webes trendek pedig a mai szemmel nézve mosolyt csalnak az arcunkra. A Space Jam 2 megjelenésének hírére viszont a BGR úgy döntött, megnézi, létezik-e még a film első részének weboldala. Nos, létezik, emellett pedig jó néhány másik gyöngyszemre is rábukkantak.


Space Jam - Zűr az űrben
Az 1996-ban megjelent filmhez a Warner Bros saját weboldalt is készített. Idehaza valószínűleg keveseknek adatott meg, hogy már akkor felkeressék a honlapot, most viszont bárki megteheti: a warnerbros.com aloldalaként nemcsak létezik, de működik is.

Jurassic Park
Nem a Space Jam az egyetlen film, ami már saját weboldalt kapott, a Jurassic Park első részéhez is készítettek egyet. Az oldalt minden bizonnyal a vírusmarketing egyik eszközének szánták, ahol a dinoszauruszokról szóló információk mellett a parkot működtető InGen cég kulisszái mögé is beleshetünk.

CNN
Persze nemcsak a filmekhez készült weboldal az 1990-es években. Az internetnek hála azt is megtudhatjuk, mik voltak az év hírei 1996-ban a CNN-en. Csak néhány érdekesség a tartalomból: Borisz Jelcin ismét Oroszország elnöke lett, Amerikában Bill Clinton nyerte a választást, illetve egy újfajta AIDS-terápiát is bemutattak.

Robert De Niro
A kétszeres Oscar-díjas színésznek saját rajongói oldala van, az utolsó frissítést azonban 1999-ben ejtették meg rajta. Szerencsére nem azért, mert azóta felhagyott volna a színészettel.

Netscape
Az 1990-es évek közepén a Netscepe volt az a böngésző, amin keresztül a legtöbben találkozhattak az akkori webbel. Bármilyen hihetetlen, a honlapja 21 évvel ezelőtt, 1994-ben készült el, és azóta is él.

O. J. Simpson
Az amerikaifutball-játékos ügye 1994-ben robbant ki, és jó ideig címlapon cikkezett róla a sajtó. Olyannyira pörgött az ügye, hogy a CNN 1996-ban saját aloldalt hozott létre emiatt, ahol csak a Simpsonról szóló információkat szedtek össze.

A szerelem hálójában
Az 1998-ban készült A szerelem hálójában című filmhez evidens, hogy csináltak egy weboldalt is. A lapot a Space Jaméhez hasonlóan szintén a Warner Bros üzemelteti.